Ebben a blogbejegyzésben a podcast készítésével kapcsolatos tapasztalataim összefoglalására vállalkozom. Egy kedves hallgatótársammal, Dórával dolgoztam, aminek során létrehoztunk egy rövid hanganyagot, néhány hasznos nyelvtanulási tippel ellátva a hallgatókat. A választás azért esett nyelvekkel kapcsolatos témára, mert mindketten nyelvekkel foglalkozunk, közös szakunk a magyar, továbbá mindkettőnk szakpárja idegennyelv: Dóra németet, én pedig franciát tanulok, a téma így tehát adott volt. Szerettük volna, ha hanganyagunk egyszerű, de hasznos információkat közölne, és segítséget nyújtana a nyelvtanulók számára. Mindemellett nekünk is előnyünkre vált újra átgondolni a nyelvtanulás alapjait. Az előkészítés során összegyűjtöttük gondolatainkat az adott témával kapcsolatban, majd a Zoom alkalmazásban megosztottuk egymással, beszélgettünk róla. Ezután a hangfelvétel következett, amit a telefonjainkkal valósítottunk meg, és ami nem volt olyan egyszerű, mint először gondoltuk, ...
Jó lett, Bonita!!! :D
VálaszTörlés