Multimédia az oktatásban 2. - Irodalomóra videóval


Jelen bejegyzésben egy irodalmi témát szeretnék feldolgozni a multimédia segítségével, mégpedig a ballada témakörét Arany János felől megközelítve. Ehhez egy konkrét, otthon elvégzendő feladatot mutatnék be, melynek során mind irodalmi, mind pedig digitális szempontból sokat tanulhatnak a diákok.
 A feladat célközönsége egy 11-es osztály, akik néhány irodalomóra keretein belül megismerkednek Arany Jánossal, s az ő életművével, majd házi feladatként otthon jobban elmélyülnek a balladák világában, s ehhez kapcsolódóan egy animációt kell előállítaniuk. A tevékenység célja fejleszteni a digitális kompetenciát, valamint önállóan feldolgozni, összefoglalni egy témakört, amelyhez vannak előzetes ismereteik, ezzel maradandóbb tudást szerezve, s egyben élvezetesebbé téve az ismeretelsajátítás folyamatát, ez a későbbiekben akár egy kész érettségi tételként is szolgálhat, így mindenki érdekelt az alapos kidolgozásban. A feladat fejleszti a kreativitást, továbbá mindenki a saját ízlése szerint dolgozhatja fel a témát, így jobban a magáénak érezheti azt. Ebből adódóan az egyéni vagy páros munkaformát látom célszerűnek, mindenki maga döntheti el, melyik a számára kedvezőbb, egyszerűbb, így minden tanuló egyénileg vagy párban személyre tudja szabni az előállítandó animációt a legfontosabb szempontok figyelembevételével. A feladat elkészítéséhez javaslom a Powtoon, Wevideo vagy Prezi Video nevű alkalmazások valamelyikét, hiszen egyszerűen, ingyenesen használhatók, illetve számos megadott téma közül tudnak válogatni. A tevékenység, amennyiben egyénileg készítik el, fejleszti a kreativitást, a digitális kompetenciát, a lényeges elemek kiemelésének képességét, valamint egy ismeretlen felület önálló felfedezését, a páros munka mindezek mellett pozitívan hat a kommunikációs- és szociális kompetenciákra, mivel mindvégig együttműködést igényel.
Most pedig nézzük meg a feladat pontos leírását!
Alkossanak a diákok egyénileg vagy párban animációt Arany János balladáinak, s egy, általuk kiválasztott mű jellemzéséről. Tartalmazzon a bemutató video egy rövid, általános jellemzést a balladákról, majd szűkítve a kört, Arany balladáiról, végül pedig elemezzék Arany egyik konkrét művét. A video hossza 1,5-2 perces legyen, s tartalmazza az órán megbeszélt kulcsfogalmakat, a tartalom, illetve a kivitelezés módja legyen koherens. Ezen kívül tetszőleges módon dolgozhatják fel a témát párban vagy egyénileg.
A feladat elkészítéséhez mindenkinek szüksége lesz számítógépre, ha valakinek ez problémát jelentene, kedvező lehet számára a páros munkaforma. Szükségeltetik továbbá a korábban említett három alkalmazás (Powtoon, Wevideo, Prezi Video) valamelyikébe bejelentkezés, az órai jegyzetek, páros munka esetén, amennyiben az online térben történik, valamilyen online kommunikációt lehetővé tevő alkalmazás (pl.: Messenger, Skype, Zoom, Viber stb.), illetve némi fantázia és kreativitás! 😊
Az értékelést lényeges a konkrét elvárások leszögezésével segíteni, hogy mindenki számára világosak legyenek a kritériumok. A visszajelzéseknek minden esetben formatívnak, fejlesztőnek kell lenniük, hogy a diákok tanulni tudjanak belőle. Fontos, hogy egymás munkáját is megtekinthessék, értékelhessék, s tanuljanak belőlük. Az elért pontszám mindenkinek csupán visszajelzés, rossz érdemjegyet nem lehet kapni a feladatra, a legjobban sikerülteket azonban ötös osztályzattal érdemes jutalmazni.
A feladatleírás mellé egy mintaproduktumot is csatolnék, hogy ezzel is segítsem valamelyest munkájukat, s tisztázzam elvárásaimat.
A mintaproduktum tehát ITT érhető el, az értékelőtáblázat pedig alább látható:


Animációk értékelőtáblázata
Kritérium
Értékelés
Pontok
(összesen)
3 pont                     2-1 pont                  0 pont
Tartalom
A produktum tartalmazzon egy általános jellemzést a balladákról, egyet konkrétan Arany balladáinak jellemzőiről, valamint egyik mű elemzését.

A kritériumoknak maximálisan megfelel: mindhárom részt tartalmazza.
A kritériumnak csak részben felel meg: csupán 1 vagy 2 szempontot tartalmaz.
A kritériumnak nem felel meg: egy szempontot sem tartalmaz.
3 pont
Időtartam
Legalább 1 és maximum 3 perc terjedelmű a produktum.
A produktum megfelelő időtartamú.
A produktum túl kicsi (1,5 percnél kevesebb) vagy túl nagy (3 percnél hosszabb) terjedelmű.
3 pont
Kivitelezés
A munka igényes, rendezett, koherens.
A kritériumnak megfelel.
Részben felel meg a kritériumnak.
A munka hanyag, rendezetlen, összecsapott.
3 pont
A munka kreatív, ötletes.
Megvalósul.
Részben vagy egyáltalán nem valósul meg.
3 pont

Elérhető maximális pontszám:
12 pont

Felhasznált dokumentum:
1. kép

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Vizualizáció - Digitális gondolattérkép az irodalom órán

Multimédia az oktatásban 1. - Készítsünk podcastot!

Mérés és értékelés online eszközökkel