Multimédia az oktatásban 1. - Készítsünk podcastot!
Ebben
a blogbejegyzésben a podcast készítésével kapcsolatos tapasztalataim
összefoglalására vállalkozom. Egy kedves hallgatótársammal, Dórával dolgoztam,
aminek során létrehoztunk egy rövid hanganyagot, néhány hasznos nyelvtanulási tippel
ellátva a hallgatókat.
A
választás azért esett nyelvekkel kapcsolatos témára, mert mindketten nyelvekkel
foglalkozunk, közös szakunk a magyar, továbbá mindkettőnk szakpárja idegennyelv:
Dóra németet, én pedig franciát tanulok, a téma így tehát adott volt. Szerettük
volna, ha hanganyagunk egyszerű, de hasznos információkat közölne, és segítséget
nyújtana a nyelvtanulók számára. Mindemellett nekünk is előnyünkre vált újra átgondolni
a nyelvtanulás alapjait.

A
vágást és az illesztést az Ocenaudio nevezetű alkalmazással végeztük. A
megfelelő, hanganyag alá illő zenét végül a Youtube-on találtuk meg, ezt
konvertáltuk át mp3 formátumba, s ezzel dolgoztunk a beszédhez illesztés, valamint
a hanganyag alá vágás során. Mindezt az Audacity programmal valósítottuk meg.
A
feladat során jól éreztük magunkat, jó hangulatban telt a közös munka, mert
tudtunk nevetni a hibákon, amiket elkövettünk. Az elején, mivel csak
ismerkedtünk a programokkal, sokszor nem tudtuk, mit hogyan kéne csinálni, de
együttműködéssel, közös erővel hamar belerázódtunk, és sikeresen vettük az
akadályokat. A végén jó érzés volt feltölteni a kész produktumot, még ha
fellelhető benne jónéhány hiba is, közös munkánk gyümölcse.
Mivel
minden részfeladatot közösen végeztünk el, szükség volt a folytonos
kommunikációra, együttműködésre, olykor kompromisszumokra is. Ezért ezen
kompetenciáim (kommunikációs készség, együttműködő készség, kompromisszumkészség) mindegyike fejlődött a feladat elvégzése során, ahogy az
alkalmazkodóképességem is, hiszen mindez elengedhetetlen volt a munka
zökkenőmentes elvégzéséhez. Illetve, ami a legfontosabb, a digitális
kompetenciám is sokat javult, a digitális világ egy új területével
ismerkedhettem meg, a podcast készítéssel, és közben egy adott témában is
elmélyülhettem. Mindenképp hasznosnak találnám, ha diákjaim is felfedeznék ezt
a tanulási módszert, hiszen az élet más területein is hasznukra fordíthatnák
ezen tudásukat. A csoportos munkaformát tarom ideálisnak ezen feladat
elvégzéséhez, mert bármikor tudnak egymásnak segíteni, ha probléma merülne fel, s közös erővel könnyebb felderíteni egy „új világot”.
⇊
Végezetül
pedig fogadjátok szeretettel podcastunkat, amelyet IDE kattintva tudtok
meghallgatni.
Felhasznált források:
1. kép (Letöltés ideje: 2020.04.23.)
2. kép (Letöltés ideje: 2020.04.23.)
C'était très bien! <3
VálaszTörlés